Nívó díjas táncpedagógus
1980-ben született, Győrben. Óvódás kora óta táncol, tornázik. Gyerekként szerepelt a GYőri Balett Guliver utazásai című darabban. A Gráciák Mozgásstúdió színeiben több versenyen is indult. 1999-ben bajnoki címet szerzett. Ugyanebben az évbe az olaszországi európai bajnokságon 7. helyezést ért el párban. Korán kezdett tanítani, először alapfokon, majd versenyekre is felkészítette a nebulókat. Koreográfiái mindíg kiemelkedő helyen voltak az EB-k, VB-k, és VK-k helyezési listáin. 2005-ben Nívó díjban részesült.
Sajnos már nem tanít az ADOL-ban különböző okokból, de rendszeresen részt vesz a stúdió tánctáborain és remek koreográfiákat tanít a lányoknak.
forrás: adol.fw.hu |